A boldogság nyomában
Cinema Sziget Filmklub
 

Helyszín: Városi Könyvtár - tárgyaló terem
Időpont: 2019. május 10.  18:00 óra

Havi 1 alkalommal jelentkezünk filmvetítéssel, meghívott vendéggel, akivel Petró Karesz körüljárja az aktuális film témáját, érdekességeit, amelynek folyamában a közönség részvételére is feltétlen számítunk!

A boldogság nyomában
amerikai életrajzi dráma, 117 perc, 2006

Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával. Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát és bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt legyőznek. Amikor úgy tűnik, igyekezete ellenére minden csak rosszabbra fordul, akkor sem adja fel, csak halad előre. Képet kapunk arról, hogy a hit, a remény és a szeret képes előbbre vinni még akkor is, amikor úgy tűnik, rosszabb már nem lehet.

Rendező: Gabriele Muccino
Főszereplők: Will Smith, Jaden Smith

Vendég: Paulinyi Tamás író

Házigazda: Petró Karesz (Lakihegy Rádió műsorvezetője)

A program az NKA támogatásával valósul meg!

Jegyár: 800 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 Ft
Jegyek elővételben kaphatók.

Kapcsolattartó: Földi Edina művelődésszervező
Telefonszám: 24/530-980
Plakát: (405 kB)

Impresszum Adatvédelmi tájékoztató A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. FEJLESZŐ TYCMO