Föld Órája
- Fáklyás felvonulás
 

Helyszín: Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtt
Időpont: 2013. március 23.  20:00 óra

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, intézmények figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, hogy egy órára kapcsolják le a világítást. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott idén Szigetszentmiklós is!

Magyarországra 2008-ban gyűrűzött be a mozgalom, vagyis az akció nemzetközivé válásának első évében, ekkor még mindössze 4 település csatlakozott az akcióhoz.

Idén 2013. március 23-án este 20.30 és 21.30 között kell lekapcsolni a lámpákat.
Ezúton is kérünk minden lakost, aki csatlakozni kíván, hogy regisztráljon itt.
2013-ban is folyik a verseny a WWF Föld Órája Főváros címért,
melyet szeretne városunk elnyerni!

A felvonulás útvonala:
Városi Könyvtár és Közösségi Ház - Ifjúság útja - Radnóti utca
- Bajcsy-Zsilinszky utca - Városi Könyvtár és Közösségi Ház.
A fent említett útvonalon a felvonulás alatt részleges útlezárásra kell számítani.
Megértésüket köszönjük!

A belépés díjtalan.

Kapcsolattartó: Lázár Gergő igazgató
Telefonszám: (24) 530-980
Plakát: (362 kB)

Impresszum Adatvédelmi tájékoztató A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. FEJLESZŐ TYCMO