 |
|
A modern skandináv gyermekirodalom királynőjeként számon tartott Astrid Lindgren egyik legismertebb alakja Harisnyás Pippi, aki kilenc éves létére egyedül él a Villekulla-villában. Na jó, nem egészen egyedül, hiszen vele van egy ló, amire mindig is vágyott, illetve Nilsson úr, a kék nadrágot, sárga kabátot és apró szalmakalapot viselő kis cerkófmajom.
Amikor a könyv 1945-ben megjelent a gyermekek azonnal a szívükbe zárták a nem mindennapi kislányt, akinek sikere azóta is töretlen.
Talán éppen azért, mert a szeplős, sárgarépaszín hajú, copfos, hatalmas fekete cipőt és felemás harisnyát hordó Pippi nem akar példakép lenni, nem akar hőstetteket véghezvinni, nem akarja megmenteni a világot, ő egyszerűen csak élni szeretné az életét mindaddig, amíg hajóskapitány édesapja el nem jön érte.
Függetlenségéről szabad szelleme és egy koffernyi aranypénz gondoskodik.
Na meg leleményessége, amivel távol tartja magától mindazokat, akik másképpen vélekednek, legyen szó a szigorú rendőrökről, akik gyermekotthonba akarják vinni, vagy az aranyos és kedves tanító néniről, aki meg akarja tanítani a számolás és az olvasás rejtelmeire.
Persze ha az anyukája nem lenne angyal, az apukája meg négerkirály, ő pedig nem járta volna egész életében a tengert, talán máshogy alakultak volna a dolgok. De ő nem egy hétköznapi kislány, ezért nagyjából azt csinál, amihez kedve van.
Például palacsintát és süteményt süt a barátainak Tominak és Annikának, verekedésbe keveredik, rendőrökkel fogócskázik, iskolába megy, felül a kapura és fára mászik, kirándulást rendez, cirkuszba megy, ahol fel is lép, tolvajokat vendégel, uzsonnára megy, életet ment és rendhagyó születésnapi zsúrt rendez magának.
Mondjunk vagy gondoljunk bármit, Harisnyás Pippi generációk kedvence lett, és bár a mai rohanó világban már egészen más hősöket választanak maguknak a gyerekek, azért remélem, hogy kalandjai még hosszú-hosszú évtizedekig varázsolják el a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
|
