Könyvajánló

Menyhárt Jenő: Az agitátor

Menyhárt Jenő a hazai "klasszikus" underground két igen fontos zenekarában is játszott. A rövid életű, de meghatározó URH gitárosa, majd 1982-ben önálló útra lépve, az Európa Kiadó zenekar dalszerzője és énekes-gitárosa. Dalai, dalszövegei a nyolcvanas évek legfontosabb lenyomatai közé tartoznak, generációk találtak bennük azonosulási pontokat. Noha az Európa Kiadó soha nem jelentette be végleges feloszlását, az örökös eltűnés-feltűnés jellemezte őket. Menyhárt jelenleg a Greenpeace aktivistája. Amerika kiadó címmel 2005-ben egy vaskos kötetben jelentek meg azok az interjúk, melyeket Para-Kovács Imre vele készített. 2008-ban pedig megjelent első regénye Az agitátor, mely önéletrajzi elemeket is tartalmaz. "Erősen más" jellegű tevékenység volt, mint korábban a dalszövegek megformálása vallotta a szerző. "Mivel ilyet még soha nem csináltam, egyrészt ki kellett találnom, mi az a prózai forma, amiben írni tudok, másrészt az elmúlt tizenöt évben kint éltem Amerikában, keveset beszéltem magyarul, olvasni még kevesebbet, tehát meg kellett küzdenem azzal, hogy jók legyenek a mondatok" - beszélt az írás folyamatáról Menyhárt Jenő egy interjúban. Az Európa Kiadó frontembere jelenleg a Greenpeace konzultánsaként dolgozik a szervezet magyarországi utcai toborzó programjában, előtte azonban egy éven át New Yorkban maga is utcai ember, vagyis agitátor volt a Greenpeace helyi részlegénél. A 90-es évek óta egyre inkább a tudomány, a biológia és a bioszféra állapota kezdte el foglalkoztatni, főleg mióta 1994-ben New Yorkba költözött, ekkor fordult a radikális környezetvédelem felé. A szerző elsősorban ebbéli tevékenységét osztja meg olvasóival naplószerűen, de van, hogy szabadon elmélkedik az őt elsősorban érdeklő témákról, jelesül a környezetszennyezésről és – védelemről, bolygónk állapotáról, evolúciós kérdésekről – időnként határozottan bölcsen és szinte végig lebilincselően.
Hossza: 284 oldal
Kiadó: Nyitott Kvműhely
Megjelenés éve: 2008

Összes ajánlónk

Impresszum Adatvédelmi tájékoztató A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. FEJLESZŐ TYCMO