 |
|
2010. október 12-én a világ feszülten figyelte, mi történik a chilei Atacama-sivatag egy eldugott rézbányájában. A végső előkészületek zajlottak abban a merész mentési műveletben, amellyel véget vetnek a leghosszabb föld alatti fogságnak az emberiség történetében. Hatvankilenc nappal korábban harminchárom bányász rendes napi műszakját teljesítette mélyen a San José bánya belsejében. Éppen ebédszünetet tartottak 688 méterrel a föld alatt. Tíz perccel később átható reccsenést és mély morajlást hallottak. Por és törmelék hullott rájuk. A kőbombázás öt teljes óráig tartott. Amikor végre megszűnt, a bányászok megállapították, hogy tonnányi kőtömeg zárta el őket a külvilágtól. Az omlás után tizenhét nappal végre elért hozzájuk egy fúró. Üzenetet küldtek vissza a felszínre: ,,Jól vagyunk a menedékben: a 33-ak." A mentőcsapattal való exkluzív kapcsolattartás és a bányászokkal készített sok-sok órányi interjú alapján Jonathan Franklin bevisz minket a beomlott bánya mélyére az emberekhez, és bemutatja a mentési művelet kulisszatitkait, a csapat erőfeszítéseit, hogy felszínre hozzák a lent rekedteket. Tizenhét napig a remény lassan kétségbeesésbe, aztán beletörődésbe fordult. A bányászok lassú, fájdalmas halálra készültek. Miután egy fúró végre elért hozzájuk, még mindig hét hetet kellett várniuk, hogy kiszabaduljanak. Az, hogy mit tapasztaltak a bánya klausztrofóbiás sötétjében, hogyan őrizték meg a családok a hitüket, és milyen soha nem látott méretű, bonyolult mentőakcióval hozták ki őket, felejthetetlen történet. Arról szól, hogyan győzi le a remény a félelmet, a találékonyság az akadályokat, és hogy a harminchárom bányász, valamint a megmentésükön dolgozó emberek hogyan tettek csodát a sivatagban. |
