"Az érzelmi intelligencia fejlesztése"
előadás
Életmódváltó Klub
 

Helyszín: ÁJTI - Hangversenyterem
Cím: Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.
Időpont: 2019. március 5.  18:00 óra

Az Életmódváltó Klub és az Egészséges Városért Közalapítvány közös szervezésében:

„Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermek és felnőtt korban.”

A Mesepszichológia könyvek kirobbanó temperamentumú szerzője híres a gyakorlatias és fergeteges humorú előadásairól, melyeket országszerte vastapssal köszön meg a közönség. Ezúttal pedig különösen fontos témát boncolgat.
Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket – és ami még fontosabb! – a belső harmóniát csak akkor érhetjük el, ha jártasak vagyunk az érzelmek és a kapcsolatok világában, képesek vagyunk konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani. Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk. Jó hír, hogy ha most még nem is (eléggé) az, akkor fejleszthető – gyermek- és felnőttkorban egyaránt. Ennek vannak célzott gyakorlatai, melyek segítenek szóba állni az érzésekről, természetesebbé teszik azt, hogy egyáltalán foglalkozzunk ezzel a témával.

Előadó:
Dr. Kádár Annamária
pszichológus, tréner

Online jegyvásárlás

Jegyár: 700 Ft, diákoknak 400 Ft

Kapcsolattartó: Haszon Gyuláné művelődésszervező
Telefonszám: (24) 530-980
Plakát: (498 kB)

Impresszum Adatvédelmi tájékoztató A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. FEJLESZŐ TYCMO