Anconai szerelmesek
vígjáték
 

Helyszín: Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtt
Időpont: 2019. június 22.  20:30 óra

Szabadtéri Színházi Hétvége

Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel. A történetet a szerző egy Adria parti olasz kisvároska eldugott terecskéjére helyezi, ahol szerettei – volt és jelenlegi szeretője, valamint enyhén beszédhibás leánygyermeke – körében éli az idősödő amorózók életét főszereplőnk: Don Tomao. Ide érkezik a nézők alkalmi turistacsoportja, hogy megismerje Giovannit, a környék legpocsékabb kávéját főző cukrászát, Agnesét a panziótulajdonost, Luciát a dadogós lányt, és a velünk egyidőben érkező Viktóriát, aki honfitársunkként azért utazott ilyen messzire, hogy megtalálja elvesztett szerelmét, és születendő gyermeke atyját. Bonyodalomnak már ennyi is épp elég lenne, de menetrend szerint érkeznek az újabb és újabb szereplők, egy szerelmi bánatát élő gyakorló alkoholista, egy vándormuzsikus, aki nem bírja a közönséget és egy szerzetesnek öltöző fiatal lány. És ha maguktól nem keverednének eléggé össze a szálak, Don Tomao gondoskodik arról, hogy az elmaradhatatlan happy end előtt még bőven legyen min kacagnunk. Az Anconai szerelmesek két óra felhőtlen szórakozás, némi cinkos összekacsintással, egy csipet erotikával és bőséges humorral nyakon locsolt nosztalgiával, azaz a legjobb kulturális koktél egy fárasztó nap utáni felüdüléshez.

A Veres1színház előadása.

On-line jegyvásárlás

Jegyár: 3000 Ft

Kapcsolattartó: Kontra-Solti Eszter művelődésszervező, galériavezető
Telefonszám: 24/530-980
Plakát: (1,7 MB)

Impresszum Adatvédelmi tájékoztató A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. FEJLESZŐ TYCMO