"Szüleim emlékére"
kép kiállítása
Magyar Festészet Napja
 

Helyszín: Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Megtekinthető: 2017. október 3-tól október 27-ig  

Meggyesi László festőművész Szüleim emlékére című alkotása hazaérkezett.
A lakihegyi házaspárt korhű öltözékben ábrázoló festmény október 3. és 27. között látható a Városi Könyvtár és Közösségi Házban.

A művész szigetszentmiklósi származású, a Szolnoki Művésztelep festőjeként vált híressé.
2016. augusztus 20-án a szigetszentmiklósi Városi Galériában rendezett
nagyhatású emlékkiállítását követően a város számára művészeti és helytörténeti szempontból is értékes festmény 2017-ben visszatér.

„Az ember megszületik. S ha már él, tennie kell valamit. Jó az, ha azt teheti, amihez képessége van. A művész, képessége birtokában arra az útra vállalkozik, melyben az élet nehézségei, gyötrődései ellenére is a valóság olyan rétegeit tárja fel, melyek bennünk a harmónia, a szépség érzetét keltik. Ha a festészetem a művészet e világához csak egy kis mozaikda-rabkával is hozzájárult, akkor nem volt hiába. Hiszen a parányi csíra termő virágot hozott." (Részlet Meggyes László önvallomásából)

A festmény hétköznapokon ingyenesen tekinthető meg.

Kapcsolattartó: Kontra-Solti Eszter művelődésszervező, galériavezető
Telefonszám: 24/530-980

Impresszum Adatvédelmi tájékoztató A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. FEJLESZŐ TYCMO