Témák és technikák
kiállítás
 

Helyszín: Városi Könyvtár - Aula Galéria
Megtekinthető: 2019. március 19-től április 4-ig  

Balzó Edina kiállítása

„Témák és technikák” című tárlatomat szeretném bemutatni a művészetet kedvelő közönségnek.
A kiállított képek különféle technikákkal olaj, akvarell és akrilfestékkel készültek.
Az idősember portré a kedvenceim közé tartozik, olajjal festékkel festettem pintura vászonra. A gyermek portrén keresztül mutatom be a pasztell és az olajfesték nyújtotta élmények közötti különbséget. Az akvarellfesték használata nehéz, de nagyon lenyűgöző látványt lehet vele elérni, amit a vízparti képeim ábrázolnak.

Néhány szót magamról:
Már gyermekként is szerettem volna rajzolni, festeni, de az általános iskola rajzórái nem erről szóltak, nem az a helyszín volt, ahol meg tudtam volna tanulni ezt a fajta ábrázolást és így nem is voltam elégedett az ott készült alkotásokkal. Mindig is szerettem a festményeket, rajzokat nézegetni, és csodáltam, hogy hogy lehet ilyen műveket alkotni. Nem adtam fel és már felnőttként 2010-ben egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon vettem részt, Paksi Évánál, ahol sikerült egy portrét rajzolnom, később egy haladó tanfolyam alkalmával további portrékat készítettem, ami nagy öröm volt számomra, és elhittem, hogy én is képes vagyok rá. Néhány év múlva kedves ismerősöm javaslatára részt vettem egy festőtáborban a Balatonnál, ahol Nógrádi Katalin festőművész vezetésével belekóstoltam a tájképfestészetbe, majd Pakson, ahol egy festőtársam mesélt nekem Simon M. Veronikáról. Be is iratkoztam SMV Tanoda 2000 kurzusaira, ahol megtanultam az olajjal, az akrillal és akvarellfestékkel bánni, hogy mi a különbség a festőlapok között, azok felületére melyik anyaggal lehet dolgozni. Közel 30 technikát sajátítottam el a Tanodában és azóta is járok képezni magam. 2017-ben részt vettem a Tanoda által szervezett festőmester vizsgán, ahol négy különböző technikával készítettem el mester munkáimat, ezek közül hármat hoztam el. További nagy tervem és álmom, hogy a gyermekek szívébe belopjam a művészet szeretetét saját maguk készítette alkotásaikon keresztül. Úgy gondolom, hogy a mai felgyorsult, pörgő, eredmény orientált világban a gyerekek részére megnyugvást, kikapcsolódást és feltöltődést jelenthet a festészet.

Hívom Önöket, hogy tekintsék meg kiállításomat!

A belépés díjtalan.

Kapcsolattartó: Kontra-Solti Eszter művelődésszervező, galériavezető
Telefonszám: 24/530-980
Meghívó: (153 kB)

www.sargahaz.com impresszum A változtatás jogát fenntartjuk intézményünk összes programjára. oldaltérkép webmester