Kiemelt rendezvényeink
2026.11.01.
Év vége felé lépdelve
„Már vége felé jár az év,
A fákon sárga már a lomb…”
Juhász Gyula
A novemberi esték beköszöntével mi ebben a hónapban is színes kulturális programokkal, közösségi élményekkel és ünnepváró rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
A hónap elején még megtekinthető Együtt alkotni öröm című csoportos kiállítás, amely a Szigetszentmiklósi Alkotókör munkáit mutatja be.
November 7-én a Márton-napi Családi Délután kínál vidám kikapcsolódást a családoknak, a Ragádi Kulturális Egyesület és a Német Nemzetiségi Klub közreműködésével. A délután 5 órakor kezdődő táncházban a közös táncé és a jó hangulaté lesz a főszerep.
A színházkedvelőket november 8-án Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátéka várja a Szigetszentmiklósi Színházi Előadások keretében, garantáltan vidám perceket ígérve a közönségnek.
Ugyanezen a napon este a Hallgasd Helyben! könnyűzenei klub vendége a beck@grecsó duó lesz. Szeretet vessző béke című előadásukban Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenével, gondolatokkal és személyes történetekkel idézi meg a múltat, az örökséget és az úton levés élményét. Erre a programunkra a jegyek elővételben elkeltek.
12-én, csütörtökön Szabán György életműkiállítása nyílik meg a Városi Galériában, ahol december 12-ig tekinthetők meg a művész alkotásai.
Következő nap pénteken, magyar irodalom kedvelőit, a Magyar Nyelv Napjához kapcsolódva a LiteraTúra Társulat Kosztolányi Dezső emlékestje várja.
Az alkotás örömét keresők november 14-én az Alkossunk együtt! Ünnepváró Kerámia workshopon vehetnek részt, ahol közös munkával hangolódhatnak az év végi ünnepekre.
17-én a humor kedvelőit Fülöp Viktor Bölcsek téglája című önálló estje várja a Dumaszínházban, Siklósi Gábor műsorvezetésével.
November 19-én az Életmódváltó Klub vendége Kövi Tímea, aki NeuroWave – az idegrendszer megnyugtatása gyakorlati technikákkal címmel tart előadást.
20-án, pénteken ismét a Cinema Sziget Filmklub várja a filmek szerelmeseit.
E hét szombaton, 21-én látogatóink az Őszi Családi Könyvtárnapon találhatnak tartalmas kikapcsolódást.
A november 21–22-i hétvégén gyermek agykontrolltanfolyamra is sor kerül Kovács Erika vezetésével.
Az egészségtudatosság jegyében november 25-én az Életmódváltó Klub immunerősítő workshopján Jakabné Bolla Barbara várja a résztvevőket.
November 26-án a Magyar–Finn Baráti Kör a Finn Függetlenség Napja alkalmából szervez programot, lehetőséget teremtve a finn kultúra és hagyományok megismerésére.
27-én, pénteken este a Nemcsak Jazz Klub színpadán a Hot Jazz Band idézi meg a korai jazz, a swing és a dixieland világát, a ’20-as, ’30-as és ’40-es évek hangulatát varázsolva a közönség elé.
November 29-én az Adventi Vasárnap fényekkel, ünnepi hangulattal és közösségi élményekkel segít ráhangolódni a közelgő karácsonyra.
A hónap utolsó napján, 30-án, hétfőn a Dumaszínházban Rainer-Micsinyei Nóra Marika for Prezident specziell című önálló estje, majd az azt követő afterparty kínál szórakoztató esti programot.
Mindenkit szeretettel várunk novemberi rendezvényeinken!
2026.10.16.
Kedves Vendégeink!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy 2026. október 19-én hétfőn reggeltől megkezdődik a Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében (Szszm, Tököli u. 19.) a földszinti férfi és női/mozgáskorlátozott mosdó felújítása.
A felújítása idején:
- a földszinti mosdók nem lesznek használhatóak, az emeleti mosdók azonban elérhetőek lesznek
- az Információs Pult nem fog üzemelni, az információ és a jegyvásárlás a portán lesz elérhető
- különösen a felújítás kezdetén zajra és porra kell számítani az épületben
A felújítás várható befejezése: 2026. november 27.
Szíves megértésüket köszönjük!
Lázár Gergő
igazgató
|